Pályám elején, amikor frissen csatlakoztam a mostani munkahelyemhez, törekedtem arra, hogy minél jobban figyeljek a csapatban zajló folyamatokra. Egy kisebb szervezetben dolgozva hamar megtapasztaltam, hogy itt az emberek valóban megismerik egymást, nem csak a munkán keresztül, hanem emberileg is.

Egyik nap, még egészen a kezdetekben, az egyik kolléganőnk láthatóan összetörten érkezett be. Nem mondott semmit, de a szeme vörös volt, és a szokásos mosolya is hiányzott. Mivel egy kis csapatról volt szó, mindenki észrevette, de senki nem rohanta le kérdésekkel, nem akarták mindenáron kiszedni belőle, hogy mi bántja. Helyette az egyik tapasztaltabb munkatársunk odament hozzá, nyugodtan, diszkréten, és csak annyit kérdezett: „Szeretnél beszélni róla, vagy inkább hagyjuk ma békén?” A kolléganő ebben az esetben ez utóbbit választotta. A választ meghallgatva gyorsan átszerveztek néhány feladatot, hogy a kolléganőnknek legyen tere és ideje rendezni a sorait, saját tempójában haladni.

Ez a jelenet azóta is velem maradt. Senki sem használt látványos gesztusokat, nem csináltak „műsort” az együttérzésből. Egyszerű, emberi figyelem volt, a legjobb értelemben vett érzelmi intelligencia. Ez megerősítette bennem, hogy az EQ nem csak arról szól, hogyan kezelünk konfliktust vagy hogyan adunk visszajelzést. Sokszor épp az a legnagyobb értéke, hogy felismerjük, mikor nem szabad erőltetni a teljesítményt, mikor fontosabb egy kis rugalmasság, emberség és csendes támogatás.

Ma már tudom, hogy ezek a készségek nem ösztönösen, veleszületett módon vannak jelen, hanem tudatosan is fejleszthetők. Léteznek olyan mérőeszközök is, mint az Emco4 érzelmi intelligencia teszt, amelyek segítenek felmérni, hol állunk az EQ területén, és megmutatják, hogyan tudunk még érzékenyebben, tudatosabban jelen lenni a munkahelyi kapcsolatokban. Mert néha épp az ilyen apró figyelmességek segítenek megépíteni a legerősebb közösségeket.