Az AC/DC programok résztvevői szempontból – tisztelet a kevés kivételnek! – a visszajelzések alapján nagyon megterhelők, fárasztók. (Ami jó hír a szakembereknek, hiszen az egész módszertan sikeressége azon múlik, hogy mennyire sikerül a kognitív kontroll fellazításával minél természetesebb magatartásszinten tartani a résztvevőt.)

Gyakran már a program előtt olyan mértékű izgalom, teljesítmény frusztráció alakul ki egyesekben, ami akár kontraproduktív is lehet, azaz nemhogy felszabadítanánk őket a potenciál megragadásához, hanem a rutin teljesítési szinttől is elmaradnak. A jó programokat követően persze a felszabadultság, hasznosság, értelmesség érzet lesz a meghatározó.

De miért kell erre a programok végéig, a záró visszajelzésig várni? Mit tehetünk annak érdekében, hogy a program egésze alatt ez legyen a jellemző? Hogyan támogathatjuk az első pillanattól a tanulási hatás maximalizálását?

Természetesen a három kulcsszó itt is a kommunikáció, a tudatosítás és a visszajelzés.

Az első AC/DC élményre készülők többsége nem igazán tudja elképzelni, miben is lesz része, s ebben az online elérhető információk sem tudnak valódi iránymutatással szolgálni. Noha nincs ebben semmi titok. Sőt, minél felkészültebben érkeznek, annál nagyobb az esélye, hogy:

• a szocializációs szakasz gyorsabb lesz – csökken az intro- és extravertáltak közötti aktivitás különbség, azaz nem ez lesz a teljesítmény meghatározó eleme
• könnyebben átlátják a programhoz kapcsolódó gyakorlati elemeket – mit jelent a felkészülési és teljesítési idő, információk forrása, társas interakciók felépítése, résztvevői, helyszínek, segédeszközök szerepe, megfigyelői kör működése, …
• az elképzeléseik helyett (hogy pl. szerepet kell játszaniuk), a szabályok és a módszertani keretek szerint működnek
• a megfelelés helyett a tanulás és önmaguk felszabadítása jellemzi a teljesítményhelyzeteket
• tudatosabban, nagyobb, tisztább önreflexióval és a visszajelzéseket nyitottabban kezelve dolgoznak.

Ezek eléréséhez pedig minimálisan szükséges csak változtatni a szokásos módszertani kereteken.

Arra széleskörű gyakorlat van, hogy az értékelőket felkészítsük az AC/DC programban elvárt feladatukra. Miért ne készíthetnénk fel a résztvevőket is? (erről érdemes lenne szakmai vitát nyitni, hiszen ha nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy egyáltalán tud-e kosárra dobni valaki, hanem arra, hogy hogyan tud, akkor természetesen érvényes a dobás előtti gyakorlás!)

Több olyan szervezetben dolgozunk, ahol a különböző szintekhez kapcsolódó elvárások, legalább is a kompetenciák szintjén, transzparensek, azaz pontosan lehet tudni pl. hogy mely vezetői szinteken mely kompetenciáknak kell megfelelni egy ilyen mérésen. A mérés mégis kiválóan működik, differenciál.

Az AC/DC módszertan ereje a viselkedéses szint megragadásában van. Ám ezzel párhuzamosan azt nem tudjuk, hogy a résztvevők igényszintje hogyan néz ki. Azaz, azt látjuk, hogy mit tesz, de arról fogalmunk sincs, hogy az interakció előtt mit tervezett, hogyan képzelte el az adott teljesítési helyzetet, abban önmagát, a partnerét. Hogyan néz ki az igényszint és a teljesítményszint mátrixa? – márpedig ez fontos információ a tanulási és/vagy potenciál mátrix felrajzolásához.

Az értékelők köre korrekt munkát végez, pontos leírások születnek a résztvevők viselkedési szintjéről. De hogyan látják ezt ők maguk, ott, a nap során? Amikor a program végén

hazaindulnak, vajon van-e feloldása ennek a két különböző szempontnak? Az értékelők tudják-e, hogy a megfigyeléseikhez képest a résztvevő hogyan látta saját magát? Elégedett-e ezzel? Van-e bármilyen visszajelzésünk, hogy a különböző helyzetekben látott viselkedéses jellemzők közötti eltéréseket mi indokolja? Amennyiben a program közben feltárulnak a résztvevők előtt a saját fejlesztendőik, vajon hogyan tud megnyugtató támogatással, szempontokkal távozni a programról, hogy ne csak az elégedetlenség, az önemésztés vagy rosszabb esetben az önigazolás domináljon?

Meggyőződésünk, hogy a 21. századi AC/DC módszertannak is igazodnia kell a résztvevői élmény fogalmához, a hasznosság és a partneriség jegyében. Nekünk már vannak válaszaink és megoldásaink ezekre a kérdésekre.