Ahogyan az üzleti élet, a sport is tele van mérőszámokkal. A laikusok által elsősorban (el)ismert mutatók többsége ún. kullogó mutató, azaz olyan számok, amelyek a már megtörtént aktivitást, teljesítményt írják le.

Ilyen természetes módon a megszerzett helyezés, pont, gól, vagy az 50-es években bevezetett plusz-mínusz mutató, illetve utódai. Sőt, ahogyan ma már a közvetítésekben is látható, ezen mutatók egy része már élesben, játék, verseny közben is követhetők. Természetesen ezek önmagukban nem sokat mondanak – pl. egy futballista futott kilométereinek magas száma egyaránt járhat kiemelkedően jó vagy kiemelkedően gyenge teljesítménnyel is (Lionel Messi rendszerint az egyik legkevesebbet futó futballista a csapatában).

A kullogó mutatók mégis kiválóan alkalmasak arra, hogy statisztikai módszerekkel, jellemzően hosszabb távon, trendeket kutatva mégiscsak hasznos elemei legyenek a sporttudománynak. Ez indokolja az elemzők alkalmazását.

Pusztán erre építeni azonban nyilvánvalóan kockázatos, hiszen leegyszerűsítve; ez a próbálkozásokból történő tanulás esete lenne, ami már semmilyen sportágban nem vállalható. Azaz szükség van olyan mutatókra, mérőszámokra, amik előrejelző értékkel bírnak.

És itt lép be a teljesítmény mellé az igény és képesség. Ennek a három változónak az együtt állása határozza meg tkp. egy sportoló karrierjét, illetve a sportszervezetek sportolóval kapcsolatos döntéseinek minőségét – persze, ha nem számolunk a véletlennel. Hiszen ezen információk pontosan rajzolják ki a sportolóval kapcsolatos feladatokat, leegyszerűsítve pl.:

• ha alacsony az igényszint, akkor magas képességszinttel együtt sem lesz magas teljesítményszint hosszú távon, így vagy nem a sportkarrier az út vagy a mentáltrénernek, családnak, edzőknek a motiváció megtalálásával kell dolgozniuk
• magas igény és alacsony képességszinttel ki lehet tűnni, értékelni fogja a környezet az igyekezetet, akár teljesítmény is kijöhet belőle, de pl. egy külföldi eligazolás után hamar kiderülhet, hogy ez hosszú távon kevés lesz, érdemesebb alacsonyabb szinten sportolni
• alacsony igény és képesség szinttel egyszerű a döntés, csak élvezni kell bármilyen játékot, sportot
• magas igény és magas képességszint esetén pedig a teljesítményszint fenntartása lehet a feladat.

Hogy mit jelent a magas-alacsony, azt a környezet fogja relativizálni. Magas igény, képesség és teljesítményszinttel lehet kitűnni egy adott nemzet sportolói közül úgy, hogy nemzetközi porondon ez még a középszerű eredményekhez sem elég.

Na de hogyan jutunk az igény és képességszinttel kapcsolatosan információhoz? Honnan tudjuk egy-egy verseny, teljesítmény után a kullogó mutatókból kitalálni, hogy tényleg ennyit akart csak (igényszint) és elérte a maximumot, vagy többet, csak nem tudta megvalósítani (képességszint)? A válasz, hogy nem tudhatjuk.

Ehhez olyan mutatókra van szükség, amik képesek bejósolni ezeket a változókat, méghozzá olyan eszközök segítségével, amiket mással nem lehet helyettesíteni. Talán érdemes lenne elfogadni, hogy egy-egy próbajátékkal, ’szemrevételezéssel’ az aktuális teljesítményszintnél tovább nem láthatunk.

Például egy magas igény és képességszinttel rendelkező játékos, akinek a szocializációja miatt jelenleg alacsony a nyomás alatti munkavégzés, a frusztrációs tolerancia képessége, egy ilyen próbajátékon könnyen kerül az alul teljesítők közé. Miközben néhány hetes-hónapos mentális támogatás mellett kimagasló értéke lenne a csapatnak. Míg az ugyancsak próbajátékon részt vevő magas igény, de alacsony képességszinttel rendelkező, ám a nyomási alatti helyzetet kifejezetten kedvelő (esetleg fizikailag is korát megelőző) játékos könnyen felvételt nyerhet. Hogy mi a különbség közöttük? A modern csapatsportokban: százmilliók. Mert míg az első játékosunk hosszú távon magas potenciált és megtérülés jelent, addig a második játékosunk egy szerethető, de talán csak az utolsó 5 percekben becserélt kiegészítő játékossá tudja felküzdeni magát.

Az, hogy a pszichológiai mérés a csapatsportokban fontos, mert a mentális tényezők jelentősen befolyásolják az egyéni és a csapatszintű teljesítményt már szinte közhely. Mégis, míg az üzleti életben szinte elképzelhetetlen, hogy a tehetségprogramokban ne alkalmaznának többlépcsős, többféle eszközös mérési folyamatot annak bejóslására, hogy kiben van meg ennek a hármas változónak a legtöbbet ígérő együtt állása, addig a sport világában még jóval kevesebb példát találunk erre. Noha a befektetés nagyságát és a várható, realizálható hasznot tekintve is sokkal nagyobb számok mozognak a kiemelt csapatsportokban, mint a legtöbb szervezetben.

Ez a tudatosság, a sportpszichológiai munka, mérések azonban az edzők, a sportszakemberek részéről is komplexebb, hosszú távú, stratégiai szemléletet követel(ne) meg.